tizenhárom almafa
"Tudni kell, hogy amikor az úristen népek és országok dolgát rendezte volt a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkezzenek róla, valahányszor adódik.
Szóval az Úristen éppen elkészült a maga munkájával, s kedvtelve szemlélgette a világot, mikor megszólalt mögötte a legöregebb főangyal. Egy olyan nagybajúszú, időt-töltött főangyal volt ez, olyan törzsőrmester féle. Azért volt szabad megszólalnia.
- Uram - mondotta - valami még nincsen készen!
- S az mi lenne? - nézett az Úristen csudálkozva legvénebb szolgájára.
Az pedig kivette a szájából a csutorás pipát s odabökött vele Erdély felé.
- Ahunn-e! Még nincsen rajta senki!
Az Úr odanézett, s abbiza lakatlan volt egészen. Pedig csudaszép kis országnak ígérkezett, tiszta vétek lett volna pusztába hagyni.
- No, várj csak! - mondta s elkezdett kotorni a zsebeiben.
Talált is egy marékra való magyart még, azokat leszórta a völgyekbe. A másik zsebében valami maradék románokra bukkant, azokkal meg behintette a hegyeket.
-Így ni, - mondotta - ezzel is megvagyunk.
De a vén angyalcseléd csak csóválta a fejét.
- Már pedig ejszen hibádzik még valami.
- Hibádzik? Mi a szemed világa hibádzik? - hökkent meg az Úr.
- Hásze emberek, azok most vannak, instállom - okoskodott a főangyal -, de ki fog ott dolgozni?
- Mi? Hogy ki fog dolgozni? Hát a magyarok a völgyekben, s a románok a hegyek között.
De az öreg csak csóválta a fejét.
- A magyarok? Azok uraskodni fognak. A románok? Azok hanyatt hevernek s bámulják leptiben a felhőket. Ami ráérő idejük pedig az uraskodásból s a felhőbámulásból marad, azt eltöltik azzal, hogy kergetik egymást. Valakinek dolgozni is kell!
Erre az Úristen nagy bosszúsan benyúlt a lajbi zsebébe, s kirángatta onnan a szászt.
- Na - lökte oda bosszúsan a magyarok és románok közé -, itt van, ni. Ez majd dolgozik helyettük is!
De a vén okvetetlenkedő újra csak megvakarta a fejét.
- Hásze jó, jó. Ez megvolna. De valami azért még mindig hibádzik!
- Mi a keserűség hibádzhatik most már? - mérgelődött meg az Úr ekkora konokságon.
- Hásze idenézz, Uram - bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé -, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász dolgozik, ez igaz s a veszekedésben mindig amellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet!
Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy ez éppen így igaz, s mivel a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.
Így kerültek a székelyek oda Háromszékbe, a Feketeügy mellé, s így adódhatott, hogy Táncos Csuda Mózsit pásztornak szerződtették a komandói erdőkhöz. "
Wass Albert
soul mirror
ezt mondanám, ha...
lomtalanítás
Szombaton lomtalanítás lesz. Ezért pénteken nem megyek dolgozni, hogy kipakoljam mindazt ami már felesleges, porfogó, lom vagy kacat.
Már több mint két éve lomtalanítok minden tavasszal és ősszel. Mikor már azt hiszem nincs mit likvidálni, idővel kiderül, még mindig van.
Majd rájövök, hogy vannak olyan felesleges lomok, kacatok, porfogók, melyek nem kézzelfoghatóak, ergo nem is lehet kidobni őket. Talán épp' így jó. Még ha néha fáj is. Mert ha kidobhatnám, bizony a múltam lenne kevesebb, és ez által én is.
Így lesz mire emlékezni, mikor már nem lesz más dolgom. ...hmmm... Lehet akkor visszaolvasom a blogom.
Meggyőztem magam. Nem lomtalanítok itt bent.
Omnem dimittite spem, o vos intrantes!
törött
csorba
repedt
karcos
megfakult
tépett
szívek mutatják az utat, ha keresnél
...és ez nekem sem jó.
Cipelem e terheket, mint Jézus a keresztfát.
mert bennem élnek
Emlékszem.
Minden áldott nap.
Néha úgy érzem, túl sok a múlt. Mégis egyre csak tömöm a lelkem kis zsákját.
Mert ez a karmám?
Ha igaz, hogy az utolsó percben végignézzük az életünk filmjét...
...hát az hosszú mozi lesz.
ébredés
Amint kitekintett a hajnali ablakon, megakadt a tekintete. Kelet felől a morcos-kék felhők borította eget bíborra, rózsaszínre és lilára festette az aznapi útját megkezdő Nap. Mintegy jelezve az élőknek: Jövök már, jövök! Ébredjetek!
Percekig nézte. Próbálta befogadni a látványt, ahogy a bodrozódó felhők aljára furcsa színek, furcsa mintákat ecseteltek. Lassan, nagyon lassan változott a kép. A falióra lomha tik-takja olybá tűnt, mintha a Nap közeledő lépteinek hangja lenne, ahogy álmosan igyekezne felébreszteni a világot.
Sokszor látott már ilyet, de a természet bármikor képes lenyűgözni.
Kicsit még nézte, azután elindult. Aznap várták a hegyek.
mert várt
Minapi történet. Kicsit meglepődtem, kicsit kellemetlenül éreztem magam, pedig nem hibáztam. Egyszerűen csak zavarba hozott valaki.
Mielőtt elindultam, hogy elhozom Sámánt, felhívtam a megadott telefonszámot, hogy időpontot egyeztessek. Megkérdeztem a hölgyet, hogy ha tizenkettő és kettő között megyek az megfelel e? A válasz igen volt, de az apósa lesz csak ott.-mondta
A megbeszélt időintervallumon belül, úgy kettő előtt tíz perccel ott voltam a bekötőútnál, ami a tanyára vezet. Meglepetésemre az öreg kint állt. De megnyugtatott, hogy csak azért jött ki, mert a tanyára vezető út annyira fel van ázva, hogy kocsival nem lehet behajtani.
Az öreg majd' két órát várt az úton. De ezt a legnagyobb természetességgel tette.
Ekkor eszembe jutott egy régebbi írásom, a hadzákról.
Mert az idő is relatív.
tengerpart
"Sétálok a tengerparton,
Mezítláb, lágyan lépek a homokba.
Lábnyomomat elmossa a víz,
Idilli a látvány...
Napfelkelte s napnyugta
Váltogatja egymást.
Magányosan járom utam."
03-14 45.
Már több mint egy héttel előtte tervezgettem. Merre menjek? Mi érdekel? Hol nem jártam még? Sok helyen persze, így volt választék bőven.
Nézegettem a térképet. Melyik égtáj felé vegyem az irányt? Plitvicei tavak? Bosznia? A szlovák vagy a lengyel Tátra? Esetleg Ukrajna? Vagy legyen mégis inkább Szlovénia? Netán Ausztria az Alpokkal? Maradjak az országhatáron belül? Szombaton induljak vagy vasárnap?
Döntöttem. Legyen az Őrség egy kis Alpokkal spékelve, vasárnapi indulással. A többi majd alakul menet közben. Fotós felszerelés élesítve. Más nem is kell.
Szombaton gyönyörű időben teszem a dolgom a ház körül. Arra gondolok, hogy mégis csak hétfőn indulok. Így a vasárnapot még édesanyámmal tudom tölteni.
Nem sokkal később egy sms-t kapok.
- Szia! Te vagy valamelyik ismerősöd nem megy véletlenül holnap a Balatonhoz autóval?
Nem Balaton a cél, de nem nagy kerülő. Milyen furcsa az élet. Megannyi úti-cél közül éppen ezt választottam.
Még mondja valaki, hogy az Öregúr ott fent nem szól bele.
pitypang
"Judit" mindent megkapott amit a férfi adhatott. Mégis felfeszítette a tiltott hetedik ajtót.
Majd a küszöbön átlépve a jelenből a múltba jutott. Ahonnan nincs visszaút.
A Kékszakállú újra magára maradt.
"Kíváncsiság. Nő a neved."
füge
Csörög a telefonom. A volt feleségem hív.
- Ez az idióta vett egy kölyökkutyát. Pedig mondtam neki, hogy ide a lakótelepi kis lakásba ne hozzon. Az autóban tartja. Most mit csináljak? (az idióta a párja)
- Hozzátok el. Nem tudom mit csinálok vele, de keresek neki helyet. Talán megfér itt a két kutya mellett.
Elhozta.
A hidegre és kölyök korára való tekintettel a konyhában tartottam. Nem optimális, de ez volt.
Reggel takarítottam utána. Este takarítottam utána. Rengeteget kellett vele foglalkozni. Nem bántam.
Öt napig volt nálunk. Találtam neki gazdát. Szeretik, jó helye van.
Két vagy három nappal később, amikor reggel beléptem a konyhába reflexből kerestem a tekintetemmel a kutyát, és az esti tettei nyomát. Akkor döbbentem rá, hogy milyen hamar a szívemhez nőtt a kis bolond.
Fügének hívják.
Téli este egy elhagyott parkban
"A parkban, a szomorú
hámló padok mellett
elkószált, megfakult
álmok térdepelnek."
Havas Éva
Jön az ősz
"Jön immár az ismerős
Szél lábú deres ősz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz."
Kányádi Sándor
Levél az erdőből
"Az erdőből egy levelet
hozott a posta reggel,
egy száraz tölgyfalevelet,
néhány sor zöld szöveggel."
Hárs László
A kis patak
"Én vagyok a kis patak,
télen alszom jég alatt.
Most hegy alatt, rét alatt,
megkeresem a nyarat!"
Zelk Zoltán
szabadság
Heltai Jenő: Szabadság
Tudd meg : szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg : szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.
Tudd meg : szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle....
Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
Tudd meg : szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint Istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.
Ó be jó is lenne szabadnak lenni! Mint a versben.
öngól 2
A férfi telefonon hívja a nőt.
F. - Kezit csókolom! A szállítólevélen nem szerepel az áru VTSZ száma. Megtudná nekem mondani?
N. - Persze. Most vásárolok éppen, de ha visszaültem a kocsimba, kikeresem és visszahívom.
A férfi vár. Tíz, tizenöt, húsz, harminc percen át. Majd újra tárcsáz.
N. - Jajj! Elnézést! Elfelejtettem a dolgot. Ne haragudjon! Megzavartak a gondolatok.
öngól
A férfi ül a kocsiban, a kocsi araszol a dugóban.
Csörren a telefon. A kedvese hívja. Semmi extra, csak a szokásos délutáni csevegés a cél.
A leány csacsog, mesél. A férfi kurtán válaszol, hisz' többre nem is lenne alkalma. Úgy tizenöt percnyi beszélgetés után a lány hirtelen félbeszakítja a férfit.
- Várj! Valamit mondani akartam! - csend, a lány gondolkozik.
A férfi mosollyal a hangjában:
- Az elmúlt negyedórában ez sikerült. :-)
- Jó-jó! De most valami értelmeset. - és gondolkozik tovább.
Két másodpercnyi hatásszünet után a férfi, széles vigyorral, és "némi" iróniával:
- Köszönöm! :-) :-)
mert Quimby jó
A szöveg egyszerűen fantasztikus.
Lovasi András szintű. (Kispál és a borz)
földalatti
Nézem a neten a CBS NEWS online adását.
Nézem ahogy egyenként hozzák fel a chilei bányászokat akik két hónapot töltöttek el egy sötétzárkával felérő vájatban. Hihetetlen teljesítmény amit megtettek értük. Nemzetközi összefogással. Bár én inkább úgy fogalmaznék, emberi összetartással, mely átmutat határokon, kultúrákon, nyelveken. Talán most szembesülhettünk a globalizáció egy pozitív oldalával. Nem sok van belőle. Minden tiszteletem, megbecsülésem azoké az embereké akik bármily' csekélységgel is, de hozzá járultak a sikerhez, és nem utolsó sorban a lent rekedt bányászoké akik kibírták ezt a cseppet sem rövid időt. Mert tudjuk mindannyian, hogy ha csak két ember is van összezárva egy szobában, már pár nap alatt vita, feszültség támad közöttük.
Csak remélni tudom, hogy a devecseri, kolontári és minden környékbeli ember hasonló törődében, összefogásban részesül nemzeti, és nemzetközi szinten. Mert az emberek megint megtették amit megtehettek.
Tetszik, hogy CBS-nél nem csinálnak nagy hírverést, nem szakítják meg öt percenként reklámokkal. Tetszik, hogy most kivételesen felülemelkedett a média önmagán.
